A Jászberényi és a Mezőtúri kistérség három-három településén folytatódott a Police Coffee elnevezésű országos program. A prevenciós információs pont minden helyszínen népszerű volt.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében 2019. március 1-jén újraindult a népszerű Police Coffee program. A bűnmegelőzési szakemberek azóta járják a megye településeit, hogy a helyi lakosok részére mindenhol lehetőséget biztosítsanak az eseményen való részvételre. A rendőrök legutóbb Jászberényben, Jászágón, Jászárokszálláson, Mezőtúron, Mesterszálláson és Kétpón beszélgettek, illetve adtak felvilágosítást az érdeklődőknek. A helyszínen népszerűsítették a rendőrség BikeSafe kerékpármentő projektjét és természetesen elérhető volt 2015. évben indult, jól ismert és sikeres Házhoz megyünk vagyonvédelmi program is. A kitelepülések programja új elemmel bővült, hiszen a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával idén is folytatódik a Pusztán hatan – Újratöltve programsorozat, amely hat megye rendőrségi összefogásával valósul meg. A program fő célja, hogy a kistelepülésen élő idősek megismerjék a különböző bűncselekmény-típusokat, az áldozattá válás kockázatait, valamint azok elkerülésének és megelőzésének lehetséges módjait.

A bűnmegelőzési munkatársak az elkövetkező hetekben több helyszínen várják majd az érdeklődőket, ahol egy csésze kávé mellett többek között vagyonvédelemről és az áldozatvédelemről, a családon belüli erőszakról, az internetbiztonságról, a közlekedési, igazgatásrendészeti szabályokról is kérdezhetik a rendőröket és javaslataikkal segíthetik a munkájukat.

police.hu