A bűnmegelőzési munkatársak most Szolnokon és Újszászon jártak, hogy egy jó kávé mellett beszélgessenek a lakosokkal, elmondják ajánlásaikat és felhívják a figyelmet a veszélyekre.

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács 2019. március 1-jével ismét elindította a Police Coffee elnevezésű bűnmegelőzési programot.

Ahogy arról korábban hírt adtunk, a program során a rendőrség bűnmegelőzési szakemberei a forgalmas közterületeken, bevásárló központokban felállított bűnmegelőzési standjukon az érdeklődőket meghívják egy kávéra, s közben bűnmegelőzési tanácsokat adnak. Az érdeklődőket nem csak a veszélyhelyzetekről, hanem a sértetté, áldozattá válás megelőzésének lehetőségeiről is tájékoztatják.

A Szolnoki Rendőrkapitányság megelőzési szakemberei 2019. április 9-én Szolnokon, az Aba-Novák Kulturális Központ előtt, majd Újszászon, a Dózsa György úton jártak a rendezvénnyel. A Megelőzési és Értékelő Alosztály munkatársai mindkét helyszínen az eseményt kiegészítették a már jól ismert és sikeres „Házhoz megyünk” és a BikeSafe bűnmegelőzési programokkal.

A bűnmegelőzési munkatársak az elkövetkező hetekben is folyamatosan járják a megyét, több helyszínen is várják majd az érdeklődőket, ahol egy csésze kávé mellett többek között vagyonvédelemről és az áldozatvédelemről, a családon belüli erőszakról, az internetbiztonságról, a közlekedési, igazgatásrendészeti szabályokról is kérdezhetik a rendőröket, és javaslataikkal segíthetik a munkájukat.

police.hu