A Szolnoki Olaj hazai pályán kilenc ponttal kikapott szerdán a német Würzburgtól a férfi kosárlabda Európa Kupa második csoportkörének hatodik, utolsó fordulójában.

A magyar bajnok és listavezető 1/5-ös győzelmi mérlegével a negyedik helyen végzett a csoportjában.

Eredmény:
második csoportkör, 6. (utolsó) forduló, I csoport:
Szolnoki Olaj-Würzburg (német) 83-92 (24-23, 24-33, 15-21, 20-15)

A szerdai mérkőzésen a második és harmadik negyedben nem tudta tartani a lépést a százszázalékos német csapattal, így nem maradt esélye a győzelemre. A hazaiak legjobbja Vojvoda Dávid és Strahinja Milosevic volt 19 ponttal.

A másik magyar csapat, az Alba Fehérvár kedden bejutott az EK nyolcaddöntőjébe.
Alapesetben a négy csoportból az első két-két helyezett lépett volna tovább, de a nemzetközi szövetség elkezdte feltölteni a fennmaradó helyeket, mivel a Bajnokok Ligája kiesői közül már többen jelezték, hogy nem kívánják a szezont az EK-nyolcaddöntőben folytatni. A sorozat honlapjának korábbi közlése alapján egyelőre nem dőlt el, hány helyet kell majd pótolni.

MTI

MEGOSZTÁS