Legnagyobb telephelyét hozza létre Tiszafüreden a Li Cheng Kft.

Csaknem 5 millió eurós – 1,6 milliárd forintos – zöldmezős beruházással élelmiszer-feldolgozó üzemet hoz létre és ezzel több mint száz új munkahelyet teremt a gödöllői székhelyű, kínai állampolgárok és jogi személy tulajdonában álló Li Cheng Kft. Tiszafüreden – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei város polgármestere.

Az építkezés várhatóan 2019 tavaszán kezdődik, és 2020 második félévében indulhat meg a termelés. A négyezer négyzetméteres üzem építéséhez az önkormányzat kedvezményes áron biztosít 1,6 hektáros telket az egyik bevásárlóközpont mögötti területen. Az üzem mellett kisebb kiszolgáló létesítményt is kialakítanak majd – közölte Ujvári Imre polgármester.

A Li Cheng Kft. többségében szakképzettséget nem igénylő munkakörben foglalkoztat majd dolgozókat és körülbelül húsz szakemberre, élelmiszermérnökökre és szakmunkásokra is szüksége lesz.

Tiszafüreden – a szeptemberi adatok szerint – 332 álláskereső volt, ami 4,16 százalékos munkanélküliségi mutató.

A Li Cheng Kft. több mint tíz éve működik Magyarországon, a gödöllői székhelyén termelés is folyik, fióktelephelye pedig van még Tiszanánán is. A cég már most is majdnem kétszáz embert foglalkoztat, árbevétele meghaladja a kétmilliárd forintot.

hellovidek.hu