JÁSZBERÉNY | Jászberény Városi Önkormányzat célként tűzte ki a továbbtanulás, szakmaválasztás előtt álló 7-8. osztályos fiatalok jászsági kötődésének erősítését, a munkaerőpiaci igényeknek megfelelő továbbképzés segítését és a jászsági vállalkozásoknál jelentkező hiányszakmák számának csökkentését. Bódisné Görbe Krisztina irodavezetőt az előkészületekről kérdeztük.

Folytatása van a kezdeményezésnek, ezek szerint az első kiállítás sikeres volt?
2017. évben kezdtük meg az I. Szakmaválasztó Kiállítással ezirányú tevékenységünket. A program keretében közel ezer diákot fogadtunk a Jászberényi járás településeiről. A kiállítást követően üzemlátogatásokat szerveztünk a gyermekek igényeinek megfelelően, melyen közel ötszáz fiatal vett részt.
A két program kapcsán több pozitív visszajelzés érkezett önkormányzatunkhoz, mind az iskolák, mind a munkáltatók részéről, ezért további megoldási alternatívákat kerestünk a képzésben és a foglalkoztatásban jelentkező problémákra.

Mire jutottak?
Ez év elején felkértünk egy budapesti filmstúdiót, amely öt helyi vállalkozásnál, öt hiányszakmáról készített 4-5 perces kisfilmeket. A filmeket tartalmazó DVD-ket átadtuk az általános iskolák számára, hogy osztályfőnöki óra keretében bemutathassák a gyermekeknek, így még több ismeretet tudjanak továbbadni az egyes szakmákról.

Változtatnak a második rendezvény célkitűzésén?
Az idei kiállításra a Jászság valamennyi településével együttműködve készülünk. Szeretnénk elérni, hogy minden 7-8. osztályos jászsági fiatal megismerhesse a lakóhelye közelében lévő továbbtanulási és munkalehetőségeket, a megyei iskolák által indított szakmai képzéseket, a vállalkozások jászsági gyökereit, létrejöttük történetét, az általuk elért eredményeket. A rendezvénnyel a Jászság életében meghatározó szerepet betöltő vállalkozásoknak is lehetősége adódik arra, hogy megszólíthassák a jövőbeli munkavállalókat, bemutathassák a munkalehetőségeiket, hiányszakmákat és a gyakornoki programjaikat.

Mit jelent a jászsági jelző ebben az esetben?
A Jászság településeivel együttműködve tervezzük segíteni a szakmaképzésben részt vevő jászsági iskolákat és munkáltatókat, valamint a programmal növelni kívánjuk a Jászág megtartó erejét. Bízunk abban, hogy a továbbtanulás előtt álló gyermekek a kiállításon megszerzett ismeretek birtokában könnyebben tudnak majd döntést hozni a jövőjükről, és reményeink szerint a kiállítás segíthet abban is, hogy gyermekeink a Jászságban képzeljék el a jövőjüket.

Kép: BerényCafé

Kik a kiállítók és a meghívottak, és mikorra várják őket?
A kiállítók a szakképző iskolák, vállalkozások, önkormányzatok, az iparkamara, a kormányhivatal, a „Helyet!” Alapítvány. A meghívottak a Jászság 7-8 osztályos általános iskolai tanulói, szüleik és tanáraik. Ezerötszáz érintett az egész Jászságból. December hatodikán és hetedikén, csütörtökön és pénteken lesz a kiállítás Jászberényben a Bercsényi úti sportcsarnokban.

Milyen szerep hárul az iskolákra?
A megyei szakképző iskolák bemutatják hiányszakmás képzéseiket, ösztöndíjprogramjukat és a gyakorlat megszerzésének lehetőségeit a munkáltatóknál. Ízelítőt kaphatunk például a lakatos, hegesztő, forgácsoló, villanyszerelő, eladó, pénztáros, boltvezető, kereskedő, pék, cukrász, elektromos műszerész, PLC programozó, erősáramú berendezésgyártó, gazdasági adminisztrátor, irodai asszisztens, gyártásvezető informatikus, mezőgazdasági gépszerelő, szerszámkészítő, műszerész, kőműves, festő, szakápoló, gyermekápoló, aneszteziológus szakápoló szakmákról.

Mivel várják a cégek a diákokat?
–A munkáltatók bemutatják a jászsági kötődésüket, az általuk kínált álláslehetőségeket, ismertetik a szakmai követelményeket és a munkakörülményeket. Ezen kívül a tanulószerződések kötésének lehetőségeiről és annak szabályairól adnak tájékoztatást.

Mire számíthatnak a diákok?
A kiállításra ellátogató 7-8. osztályos tanulók néhány fős csoportok tagjaként, tanári csoportvezetővel előre meghatározott programtérkép szerint tekinthetik meg a kiállítást.

BerényCafé