A 19–29 éves fiatalok több mint felének van fizetése főállásából, míg minden harmadik fiatal a családjától kap anyagi támogatást. A rendszeres fizetéssel rendelkezők fele úgy érzi, hogy 2017-ben nagyobb jövedelemből gazdálkodhatott, mint egy évvel ezelőtt. A leggyakrabban 11-20 ezer forintos fizetésemelést említettek a fiatalok.

 A fizetések évek óta emelkednek országos átlagban, tavaly a KSH adatai szerint a – kedvezmények nélkül számolt – nettó bérek például éves összevetésben 12,9 százalékkal nőttek. Ez a béremelkedés a 19-29 éves korosztály jelentős részét is érinti: a K&H ifjúsági indexe szerint a fő- vagy mellékállásban dolgozó fiatalok fele érzékelt pozitív változást ezen a téren – derült ki a K&H ifjúsági indexéből.

E szerint a fiatalok többségének, 53 százaléknak főállásból van fizetése. A családtól kapott anyagi támogatásra a fiatalok harminc százaléka támaszkodik csak, míg az államtól kapott pénzügyi támogatás 19 százalékuk számára jelent bevételt. A mellékállásból, alkalmi munkából keresethez jutók aránya pedig 25 százalék.

A hivatalos adatokból látható béremelkedés a fiatal felnőttek közül is sokakat érint. A fő- vagy mellékállásból származó fizetéssel rendelkező fiatalok fele érzékelte a saját nettó fizetése emelkedését 2017-ben. A nettó fizetés változását 43 százalékuk csak kisebb mértékűnek tartotta, hét százalékuk szerint azonban nagyobb mértékű növekedést észlelt. Csökkenésről mindössze 11 százalék számolt be, 39 százaléknak pedig nem változott tavaly a nettó fizetése.

A béremelést tapasztaló fiatalok esetében a leggyakoribb összeg a 11-20 ezer forint volt. Érdekes, hogy akik csak kisebb mértékűnek mondták a fizetésemelkedést, azoknak a nettó bére átlagosan 36 ezer forinttal növekedett.

hirado.hu

MEGOSZTÁS