A Magyar Nyelv Napja alkalmából két balatonfüredi felhíváshoz csatlakozik Szolnok

SZOLNOK | Szolnok kulturális partnervárosa Balatonfüred évek óta kiemelt figyelmet fordít a magyar nyelv napjára, amely idén az Arany János emlékévhez kapcsolódik. Balatonfüred felhívásához csatlakozva 2017. november 13-án 11.00 órakor a szolnoki diákok a füredi diákokkal egy időben szavalják el Arany János: A vígasztaló című versének két strófáját.

A Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény szervezésében Szolnokon három helyszínen; Szandaszőlősön, a Kossuth téren és a Hild Viktor Könyvtár előtti téren tartanak közös versmondást. Az esemény három helyszínén – az előzetes regisztráció alapján – csaknem 500 szolnoki diák vesz részt a közös szavaláson.

A magyar nyelv napja alkalmából Balatonfüred Város Önkormányzata és az Előretolt Helyőrség Íróakadémia II. Kisfaludy Sándor versmondó versenyt hirdetett az Arany János évhez kapcsolódóan 11-12. évfolyamos diákoknak. A versenyre meghívást kaptak a határon túli magyar tannyelvű középiskolák és Balatonfüred kulturális partnervárosai: Győr, Vác, Kecskemét, Komárom, Szolnok, Debrecen, Gyula. A 2017. november 11-én Balatonfüreden rendezett versenyen Szolnokot Papp Csenge és Csiga Noémi képviseli.

iSzolnok