Hagyományt teremteni a hagyomány ápolásából + Videó + Képgaléria

Nagyiván | Első alkalommal került megrendezésre a Pusztai Étkek Fesztiválja a Nagyiváni Tájháznál. A szeptember 30-i rendezvényre több száz kilométerről érkeztek fellépők és érdeklődők egyaránt.

I. Pusztai Étkek Fesztiválja Nagyivánon

Sokszínű programok, hagyományos és rendhagyó ízek kavalkádja, kitűnő hangulat – ezt adta a kilátogatóknak a nagyivániak első Pusztai Étkek Fesztiválja szeptember 30-án, szombaton. Gratulálok a szervezéshez, jövőre találkozzunk ugyanitt!

Közzétette: Kovács Sándor – 2017. október 1.

Czinege Kálmán Lászlónétól a Nagyiváni Kultúráért Alapítvány vezetőjétől megtudtuk, hogy céljuk a rendezvénnyel a magyar néphagyomány és gasztronómia népszerűsítése. Ezt a cél jól bizonyítja, hogy a határon innen és határon túlról is érkeztek néptánccsoportok, a bográcsokban pedig pásztortarhonya, slambuc és karcagi birkapörkölt főtt, melyből minden kilátogatót vendégül láttak.

“A pusztai ételek íze, a szabadság íze”

– mondta köszöntőjében Kovács Sándor a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke. A rendezvényen hungarikum kiállítás, íjász bemutató, népi játszótér, tárogató muzsika és nótaműsor is várta a vendégeket az ínycsiklandozó illattok mellett.