Tájékoztató a „Nyári diákmunka” központi munkaerő-piaci programról, eredményéről

Illusztráció. (Kép: koznev.hu)

J-N-SZ MEGYE | A Nemzetgazdasági Minisztérium ebben az évben is meghirdette a Nyári diákmunka programot 2,3 milliárd forintos támogatási összeggel. A programindítás célja a korábbi évekhez hasonlóan idén is a fiatalkori inaktivitás csökkentése, a korai munkatapasztalat és munkajövedelem szerzés elősegítése volt.

A program ezen felül biztosítani kívánta az önkormányzatoknál és az önkormányzati alaptevékenységet végző intézményekben a nyári szabadságolási időszakban jelentkező kisegítő munkaerőigények kielégítését is.

A program 2017. június 19-től 2017. augusztus 31-ig tartott, támogatott foglalkoztatásra 2017. július 1-től 2017. augusztus 31-ig volt lehetőség.

A program keretében a támogatott munkaadók az önkormányzatok és az önkormányzati alaptevékenységet végző intézmények voltak, akik legkorábban 2017. július 1-jétől legfeljebb 2 hónap időtartamra nappali tagozatos tanulói jogviszonyban lévő, 16 és 25 év közötti fiatalokat foglalkoztathattakmunkaviszony keretében, maximum napi 6 órás munkaidőben, bérköltség támogatással.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatalnak a program lebonyolítására központi forrásból 90 millió forint állt rendelkezésére, mely összeg felhasználásával legalább 1.100 diák nyári foglalkoztatását kívánta a hivatal elősegíteni. A nagy érdeklődésre való tekintettel a kormányhivatal a Nemzeti Foglalkoztatási Alap megyére leosztott keretéből további 2,1 millió forint összeggel kiegészítette a támogatásra biztosított forrást.

A program ideje alatt a megyei járási hivatalok foglalkoztatási osztályai 94 munkáltatóval 162 darab támogatási szerződést kötöttek, mely eredményeként az önkormányzatok és intézményeik összesen 1.296 diákotfoglalkoztattak a nyári időszakban támogatással.

kormanyhivatal.hu

MEGOSZTÁS