13 iskola nyert, több milliárdot

Kép: infoKarcag

KARCAG | Infrastrukturális fejlesztések a Karcagi Tankerületi Központban címmel tartottak sajtótájékoztatót a KÁIAMI Központban.

A megjelenteket Sági István tankerületi igazgató köszöntötte, majd bejelentette, a tankerület tizenhárom iskola 2,8 milliárd forintos támogatást nyert fejlesztésekre.

– Örömteli a hír, hogy 13 iskola nyert, több milliárdot. Örömteli azért is, mert nagyon vártunk arra, hogy a közoktatásban az iskolaépületek, az intézmények is meg tudjanak újulni, hiszen több évtizedes lemaradás van. fejleszteni kell az épületeket, az infrastruktúrát, az eszközöket és a Kormány jó ütemben és nagyon jó szemmel látta azt, hogy fordítani kell a közoktatásra – mondta Kovács Sándor, a megyei közgyűlés elnöke.

– Először megindult a pedagógusok bérrendezése, itt több évtizedes lemaradást próbálunk évről évre a kormányzattal bepótolni, hiszen emelni kell a pedagógusok bérét, mert nem mindegy milyen színvonalú az oktatás, milyen megbecsülésű pedagógusok tudják a jövő nemzedékét nevelni, s az sem mindegy. milyen épületekben, iskolákban, s az sem, hogy vannak ezek felszerelve, hiszen a jövő azon múlik, hogy milyen gyermekek nőnek fel, milyen tagjai, felnőttei lesznek a magyar társadalomnak.

Örömteli a hír azért is, mert a karcagi Kováts Mihály Általános Iskola is nyert közel félmilliárdot. Fel kell zárkóznunk a környező iskolákhoz, de ez csak az első lépés, hiszen már a fiókban vannak a tervek, hogyan tudunk intézmény felújításokban, fejlesztésekben továbblépni. Remélhetőleg 1-1,5 év múlva újabb lépcsőfokot tudunk lépni. Azért is fontos, hogy itt maradjanak a tanulók helyben, hiszen a szülő már az alapján választ, hogy milyenek a körülmények.

Az iskolák között is verseny alakult ki, és nem szabad azokat az iskolákat, amelyek akár hátrányosabb helyzetben vannak, vagy olyan településen, amelyiknek kisebb a lakossága, gyengébb a gazdasága, nem szabad őket magára hagyni. A kormányzat nem is hagyja magára, tehát minden gyereknek, szülessen az ország bármelyik részén, megfelelő és egyforma oktatási lehetőséget kell nyújtani, legyen az akár egy kis falu, kis város, legyen az Alföldön, a Dunántúlon, minden gyermeknek joga van ahhoz, hogy megfelelő oktatási intézményben tanuljon. A magyar kormányzat hozzá is teszi azokat az összegeket, amely ezt biztosítani is fogja – hangsúlyozta az elnök.

– A nemzeti ügyek kormánya óriási oktatási felújítási programja nagyon-nagyon pozitívan érinti az én körzetemet és a megyét is – mondta Boldog István országgyűlési képviselő. Soha nem látott összeg érkezik az oktatási intézményekbe a bölcsődéktől az iskolákig, közel 4 milliárd forint érkezik felújításra. Ez olyan összeg, amit még itt soha nem láttak. Fantasztikus dolog, akármerre megyek és elmondjuk mi történik, mindenhol elégedettek a szülők. Ahhoz, hogy a jövő nemzedéke ezt a nemzetet még magasabbra emelje, még erősebb országot tegyen, és ami az álmunk, hogy a Kárpát-medence vezető nemzetévé tegye nemzetünket, ahhoz bizony nagyon-nagyon sokat kell, hogy tanuljanak, s nem mindegy, hogy hogyan. Nagyon fontos, hogy jó körülményeket biztosítsunk a diákoknak, de azoknak a pedagógusoknak is, akik őket oktatják, meglegyenek a műszaki feltételek, az eszközök. Most ezen az úton indultunk el, s még nem érünk az út végére, de jelentős lépést teszünk – vélte a politikus.

– A KÁIAMI három tagintézménye közül a mostani pályázatban a Kováts Mihály Tagintézmény 468 millió forintot kap infrastrukturális fejlesztésre – tudtuk meg Plósz Csilla igazgatótól.

– Az 1948-ban épült iskolában azóta nem nagyon volt felújítás. Elsősorban infrastrukturális fejlesztésről van szó, megújulnak a tantermek, a nyílászárók, a fűtés, a tetőszerkezet és kapacitásbővítés is lesz egy emelet ráépítéssel, ahol két szaktanterem kap majd helyet a kiszolgáló helyiségekkel. Ide két fejlesztő terem is kerül, mert nagyon fontos a halmozottan hátrányos helyzetű, az SNS, az autista gyermekek egyéni, kiscsoportos fejlesztése. Lesz egy természettudományi és nyelvi labor is, de megújul az iskolaudvar is. A beruházásnak a város szempontjából is nagy jelentősége van, de egy iskolának népességmegtartó szerepet is be kell töltenie. Ha az itt élő szülők megtalálják azokat a lehetőségeket, amelyek vonzók számukra, akkor nem gondolkodnak azon, hogy más városba, intézménybe vigyék el gyermeküket – fogalmazott az igazgatónő.

infoKarcag

MEGOSZTÁS